Pihe, a kis hópehely

Egy hideg téli estén, fent a szürke felhőkben, hópelyhek készülődtek. Ezer és ezer apró, fehér hópehely. Köztük volt Pihe is.

– Indulás! – szólt a felhő. És a hópelyhek elindultak lefelé, lassan, pörögve, táncolva, mint a pici balerinák.

Pihe is táncolt. Közben a többieket nézte. – Mind olyan egyformák vagyunk – gondolta. – Fehérek, hidegek, aprók. Senki sem veszi észre, hogy én is itt vagyok.

Lent a faluban égtek a lámpák. Egy ház ablakában egy kisfiú állt, és az orrát az üveghez nyomta. Nézte a hóesést.

Pihe lassan szállt, egyre lejjebb, egyre közelebb az ablakhoz. Aztán egy kis szellő megfogta, és odarepítette, egyenesen az ablaküvegre.

Pihe ott maradt, pont a kisfiú orra előtt.

– Anya! Anya! Gyere gyorsan! – kiáltott a kisfiú. – Nézd ezt a hópelyhet!

Az anyukája odajött, és ketten közel hajoltak az üveghez. Pihe nem is értette, mit néznek rajta annyira.

– Látod? – mondta az anyukája. – Hat ága van, mint egy csillagnak. És minden ágán apró kis csipkék vannak.

– Olyan, mint egy pici csillag! – suttogta a kisfiú.

– És tudod, mi a legcsodálatosabb? – mosolygott az anyukája. – Hogy nincs két egyforma hópehely. Mindegyik másmilyen. Ilyen, mint ez, nincs még egy az egész világon.

Pihe ezt meghallotta. Egyedül én vagyok ilyen? – gondolta. És ha egy hópehely tudna pirulni, most biztosan elpirult volna.

Ekkor kibukkant Holdanyó a felhők közül. Ezüstösen ráragyogott Pihére, és Pihe minden kis ága megcsillant, mint egy apró gyémánt.

A kisfiú még sokáig nézte. Aztán ásított egyet, és elment lefeküdni. De előtte még egyszer odaintett az ablaknak. – Jó éjszakát, kis csillag-hópehely!

Pihe boldogan pihent az ablaküvegen. Most már tudta: lehet, hogy sok hópehely van, de ő csak egy van belőle. Pont olyan, amilyen.

Jó éjszakát, Pihe. Jó éjszakát, kisfiú. És jó éjszakát neked is, kicsikém.