Nyuszkó és a holdbéli nyúl

A mező szélén, egy kis bokor tövében lakott Nyuszkó, a nyuszi. Hosszú füle volt, puha bundája és egy kis gombócfarka.

Egy este, amikor telihold volt, Nyuszkó felült a hátsó lábaira, és felnézett. És ott, a kerek Hold közepén meglátott valamit.

– Nézd csak! – szólt az anyukájának. – Egy nyuszi van a Holdon! Látod a két hosszú fülét?

Az anyukája elmosolyodott. – Úgy bizony. Régóta mesélik, hogy a Holdon egy nyúl lakik. Csak az látja meg, aki nagyon figyel.

Nyuszkó integetett a mancsával. – Szia, holdbéli nyuszi!

És ekkor a Hold mintha egy picit megfényesedett volna. Mintha a holdbéli nyuszi visszaintegetett volna.

Attól kezdve Nyuszkó minden este kiült a bokor elé. – Ma mit csináltál? – kérdezte a holdbéli nyuszit. Aztán elmesélte neki a saját napját.

Elmesélte, hogy talált egy édes répát. Hogy megtanult nagyot ugrani a patak fölött. Hogy egyszer elesett, de nem sírt, csak egy kicsit.

A holdbéli nyuszi mindig figyelmesen hallgatta. Legalábbis Nyuszkó így érezte.

Aztán egy este a Hold nem jött fel. Az ég sötét volt, csak a csillagok pislogtak.

– Hová lett a barátom? – szomorkodott Nyuszkó. – Talán elfelejtett engem?

– Dehogy felejtett – mondta az anyukája, és odabújt mellé. – A Hold most pihen. Egy kis ideig elbújik, aztán napról napra megint előjön. Előbb csak egy vékony szeletke, aztán egyre nagyobb, amíg újra kerek nem lesz. A barátod ott van, akkor is, ha most nem látod.

Nyuszkó várt. Másnap este az égen megjelent egy vékony, ezüst sarló. És minden este egy kicsit nagyobb lett.

Egy este pedig újra ott ragyogott a kerek telihold, a közepén a két hosszú füllel. – Megjöttél! – ugrált Nyuszkó. – Tudtam, hogy nem felejtettél el!

Aznap este sokat meséltek egymásnak. Aztán Nyuszkó bebújt a bokor alá, és a holdbéli nyuszi fényénél aludt el.

Jó éjszakát, Nyuszkó. Jó éjszakát, holdbéli nyuszi. És jó éjszakát neked is, kicsikém.