Holdanyó takarója

Tudod, kicsim, hová lesznek nappal a csillagok? Elmesélem neked.

Egész éjjel a csillagok ragyognak. Világítanak a baglyoknak, a sünöknek, és mindenkinek, aki éjszaka útra kel. De éjszaka sokat dolgozni ám nagyon fárasztó. Ezért reggel a csillagok is álmosak lesznek.

Ilyenkor jön Holdanyó. Ő vigyáz rájuk, mint egy igazi anyuka.

– Gyertek, csillagocskák – szól halkan. – Itt az ideje lepihenni.

A csillagok ásítanak egy nagyot. Áááá. Aztán szépen sorban odabújnak egymás mellé.

Holdanyónak van egy nagy-nagy takarója. Világoskék, puha és meleg, és akkora, hogy az egész eget betakarja. Ezt hívjuk mi úgy, hogy kék ég.

Holdanyó kiteríti a takarót. Lassan, óvatosan, hogy egyik csillag se ébredjen fel. Elsimítja a szélét, ott, ahol a hegyek vannak. Egy kicsit megigazítja ott, ahol a tenger van.

– Aludjatok jól! – suttogja, és mindegyik csillagnak ad egy puszit.

Aztán a Nap kel fel. Ő is óvatos, nem kiabál, csak csendesen ragyog, hogy a csillagok nyugodtan aludhassanak a kék takaró alatt.

Egész nap a csillagok alszanak. Mi pedig közben játszunk, ebédelünk, homokozunk és bújócskázunk. Ők meg csak szuszognak a takaró alatt. Szusz… szusz…

Este aztán, amikor a Nap is elfárad, Holdanyó halkan felhajtja a takarót.

– Jó estét, csillagocskák! Ébresztő! Ideje világítani.

A csillagok kinyitják a szemüket. Egy, kettő, három… és már ott is pislognak az égen.

Látod? Most, amikor te bebújsz a takaród alá, a csillagok éppen felébrednek. Egész éjjel vigyáznak rád, amíg alszol.

Ugye milyen jó? Most te következel. Bújj be szépen, hunyd le a szemed. Holdanyó és a csillagok már figyelnek. Jó éjszakát, kicsim.